Lebegett a sötétségben, mint a vízben. Csak lassanként, halványan derengett fel a fény csukott szemhéjain keresztül. Aztán villámcsapásként, hirtelen állt össze agyában a legoként széthullott kép. Szemei kipattantak, kétségbeesetten ordított fel, miközben feszegetni kezdte a fészer koszos padlójához lekötözött csuklóit és bokáit. Hamar ráébredt azonban, hogy hiábavaló próbálkoznia, a kötél nem engedett, felesleges ficánkolásával csak a húsába vájt véres árkokat mélyítette tovább. Így hát nagy levegőt vett, lehunyta szemeit, és próbált megnyugodni. A fészerben - ahol krisztus pózban, kipeckelt szájjal feküdt a döngölt föld padlóba vert karókhoz kikötözve meztelenül - csend honolt. Nyugalom volt… most már.
Majdnem teljes volt a sötétség is, csak egy régi viharlámpa festette meg kísérteties fényével a kalibában tárolt szénahalmokat és szerszámokat. A nemrégiben történteket végiggondolva, még sok is volt ez a fényár ide…
És ettől a gondolattól akaratlanul is agyába tolultak a képek az elmúlt órák eseményeiről. Nem akart emlékezni, mégis: újra látta a nőt a partin. Haja leért egészen a derekáig, dús, fekete hullámokban ömlött szét a hátán. Ajkait vörösre rúzsozta, ezzel még jobban kiemelve bőre fehérségét, arca szív alakú kecses formáit. Bizonyisten, lélegezni is elfelejtett, ahogy végigfuttatta tekintetét formás, pillangófingnyi fekete koktélruhába bújtatott testén, ami alól épp, hogy csak nem villantak ki a harisnyatartók. És az a dekoltázs! Huhh, egészen felforrósodott az egyik szerve, a szívénél néhány emelettel lejjebb.
Nem telt sok időbe, már falták is egymást egy eldugott sarokban. Bizsergető elégedettséggel töltötte el a hódítás mámora. Aztán a csaj kicsalta a kertbe, mondván, odabenn még meglátják őket. A fészer tökéletes megoldásnak tűnt.
Alig csapódott be mögöttük az ajtaja, az ő háta már belülről vágódott neki. A nő egy mozdulattal rántotta le magáról a bolhafaroknyi estélyit, csak harisnyái és nyaktörő fekete cipője öltöztette. Aztán nekiállt a férfi ruháinak is. Tépte, szaggatta az anyagot, a gombok lövedékként röpködtek, miközben csókolták, falták egymást. A csaj lassan, kéjesen térdre ereszkedett előtte, hogy rábukjon. A fájdalom és a gyönyör közti hajszálnyi vonalon egyensúlyozva izgatta. Mikor ezt megunta, éhesen csillogó szemekkel a farkánál fogva penderítette be a pajta közepére, le a földre. Ő mindezt elégedett kiáltással, és még inkább keményedő férfiassággal fogadta. Hiszen imádta a posztmodern amazonokat. Hevesen kerekedett felébe, hogy kikötözze a földbe levert peckekhez. Hogy nem furcsállta akkor őket? Hogy nem tűnt fel neki, hogy ez nem normális? Eh, a vér már régen nem az agyában járt. Gondolkodás helyett inkább még nagyobbra pumpálta legféltettebb testrészét. Ő címeres marha, még bíztatta is, hogy jól húzza meg a csomót. Ekkora balféket…
Aztán vad tempót diktálva lovagolta meg. Mikor már csak egy hajszál választotta el az orgazmustól, az agyára ereszkedett vörös ködön keresztül furcsa hangokra lett figyelmes.
Nyögések. Sírás. Hörgés.
Hööörgééés?
Az extázis határán felemelte a fejét, és akkor a félhomályban meglátta a cseppnyi szőke nőt meztelenül, a födémgerendához kötözve. Szájába egy koszos rongyot tömtek.
A felesége.
Meglepetésében hatalmasat ordított, és ezzel egy időben elérkezett a csúcsra is. Hosszan, fájdalmasan, üvöltve élvezett el, szemét le sem véve az asszonyról, akinek az arcára félig ráalvadt vért gazdagon csíkozták könnyei.
- Ki vagy te? Mit akarsz tőlünk? – kérdezte immár a félelemtől rekedten.
- Nem ismertél fel, Édesem? – azzal odafordította felé a fenekét, és meglátta a semmi mással össze nem téveszthető pillangó alakú anyajegyet. Hogy nem vette észre eddig? Hiszen ez…
- Anita!
- Úgy bizony, Szerelmem! Rossz fiú vagy, hogy ennyire nem figyeltél!
És valóban. Most már látta a hasonlóságot néhai exneje, és a fekete démon között. A nő, aki mindig konzervatívan öltözködött… aki még bekapni sem szerette… aki mindig rohant zuhanyozni utána… hová lett a szorosan összefogott konty, a szemüveg… a feszület? Hisz állandóan a templomot járta…
– Ne aggódj! Nem lesz semmi baj. Csak bemutatkozok a kicsi nejednek – szakította félbe a gondolatmenetet a csaj, miközben odasétált az asztalhoz, és felvett róla egy hosszú, hajlított pengéjű kést. Egy macheta! Honnan az ördögből van ennek machetája? – futott át az agyán.
Aztán kecsesen odalejtett a kikötözött nőhöz, aki rettegve nézett fel a tőle jóval magasabb fekete szépségre. Csak akkor vette észre, hogy az arcán alvadozó vér lassan, kis erecskékben a hajából szivárgott elő.
- Őt nem volt olyan könnyű ide csalni, mint téged, Cukorbogár – szólalt meg egy véres baseballütőre mutatva az asztalon, mikor látta, hogy az asszony haját fürkészi. Majd a kést odaemelte az apró nő egyik melléhez, és végighúzta rajta. Tehetetlen ordibálásán az őrült démon csak kéjesen kacagott.
- Szenvedj csak, Tubimucikám! Szenvedj úgy, ahogy én szenvedtem miattad, mikor elhagytál Ezért! – és az utolsó szót úgy köpte elé – Hát mivel jobb Ez, mint én? Mivel csinosabb? Vagy olyan jó az ágyban? Mondd!
- Nem, ne, kérlek, ne tedd! – visszhangzottak a fülében saját kétségbeesett szavai. De az őrült megállíthatatlannak bizonyult. Most a másik mellét vette célba, és jó mélyen végighasította. A vágásból vastag vonalban buggyant elő az asszony vére.
A férfi túlüvöltötte az asszony lefojtott, rekedt sikolyait, de mindhiába. A partyn bömbölt a zene, és a fészer túl messze volt ahhoz, hogy bárki is meghallhatta volna.
- Könyörögj! – sziszegte villámló tekintettel a nő.
- Könyörögve kérlek, hagyd abba! Inkább engem! – fogott bele, mire a csaj tág orrcimpákkal, vastag hangon nyerített fel torka legmélyéről.
- Késő! De te is hamarosan sorra kerülsz, ne aggódj!
Azzal nekilendült, és szabdalni kezdte az asszony testét. Őrült hévvel, ahol csak érte, vágta. Hiába vergődött, sikítozott a nő, a fekete csajt már nem állíthatta meg semmi. Teljesen bekattant. Szúrt, döfött, hasított, ahol csak érte. A férfi ordított, amíg hangja cserben nem hagyta, és cibálta köteleit, mély, vastag sebeket szerezve.
Ekkor mondta be agya az unalmast. Egyszerűen letiltott. Vannak pontok, amikor az emberi agy megálljt parancsol, mert már nem bírja feldolgozni tovább a beérkező borzalmas inputot. Átadta hát magát a sokknak, és elmerült az édes öntudatlanságban…
Megremegett az emlékek súlyától. A francba, meg kellett néznie, akármennyire is félt a látványtól! Lassan, nagyon lassan emelte fel a fejét, hogy lássa. Ismét sürgős ordibálhatnékja támadt, a hangja azonban szabadnapot vett ki: csak egy erőtlen hörgésre futotta. A nő élettelenül csüngött a kötélen. Valaha hibátlan testét vastag vágások és mély szúrt sebek tömege csúfította. Még mindig ömlött belőlük a vére és jókora tócsában gyűlt össze a lábainál. Feje a mellkasára lógott, nem volt kétséges, hogy már nem élt.
Míg a látványt próbálta befogadni, valami megmozdult a fészer egyik sötét sarkában. Anita közeledett tűsarkain, meztelen testét beborította feleségének vére.
"- Nos Kedvesem. –nézett a kikötözött férfira- Emlékszel? Mindig szeretted azt ami a lábad között van. Dicsérted, sőt még nevet is adtál neki. Pedig nem volt olyan nagy…- mosolyodott el- …mókamester. De most itt az ideje, hogy búcsút vegyél tőle.
A nő odalépett a tőle csupán néhány lépésre álló asztalhoz, hosszasan válogatott a különféle méretű szikék közül, majd széles vigyorral felemelte a neki tetsző darabot.
- Tudtad, hogy egy jól kikészített emberi koponyáért több ezret is adnak a gyűjtők?- kérdezte az előtte fekvő férfitól
Néhány pillanat múlva, már csak a férfi fülsiketítő sikolya hallatszódott keresztül a fészer kopott deszkáin."
(feat. Vladyslav Stanislav)
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek