Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy mennyi idő telt el azóta? Fogalmam sincs. De azt természetesen kipróbáltam, milyen kísérteni. Időről-időre besurrantam házakba, gyanútlan emberekhez. Az éjszaka közepén, a függönyök résein, a kíváncsi kisgyerek módjára bekukucskáló holdfénnyel illantam át az üvegen,…
Mi a francot művel ez? – csodálkoztam el, mivel betekert az egyik vékony fehér lepedőbe, majd a karjaiba vett, és elindult velem kifelé a teraszra. Az anyag jóval nagyobb volt, mint én, így hosszan húztuk magunk után a padlón. Lassan lépkedett, már nem siettünk sehová. Üsse…
Behunyta a szemét. Arcát az ég felé fordította, élvezte a nap simogató sugarait. Haját lágyan borzolta puha ujjaival a menetszél. Körülötte az út menti fák suttogtak a szélben. Teljesen ellazult, csak gurult a biciklijével lefelé a domboldalon, miközben szépen lassan…
Utolsó kommentek