Behunyta a szemét. Arcát az ég felé fordította, élvezte a nap simogató sugarait. Haját lágyan borzolta puha ujjaival a menetszél. Körülötte az út menti fák suttogtak a szélben. Teljesen ellazult, csak gurult a biciklijével lefelé a domboldalon, miközben szépen lassan kiürítette fejét a gondolatoktól. Hosszú idő után először került ki a kiadó tábla a koponyájában terpeszkedő senki földjére.
Teljesen átengedte magát a zsibbadásnak, szája lassan, nyikorogva - mint amikor a kezünket végighúzzuk a műbőrön - mosolyra húzódott. Olyan régen nem tett ilyet, egészen el is felejtette már, hogyan kell.
Ám hirtelenjében megtört a varázs, és ami addig barátságosnak hatott, az most kárörvendően vigyorgott rá. A fák már nem sugdolóztak összebújva, a szél sem simogatott, és a nap is veszettül kezdte tűzni a fejét. Sőt, egy szürreális zöld-barna, napszínű, szélízű, nyálával és a taknyával átitatott Rorschach-teszt paca lett minden körülötte.
Abban a szúrásban másra már nem is tudott odafigyelni, csak hogy mindezek okozóját, azt az izét, kiműtse a jobb orrjáratából, ahová beszorult.
Hát kérem, így biciklizzünk vasárnap délután merengve, hátraszegett fejjel az erdőben! - futott át az agyán, miközben fél kézzel az úton ide-oda kacsázva a kormányt fogta, és a másikkal sajgó orrát markolászva azon igyekezett, hogy valahogyan kiprüszkölje, kiöklendezze magából az ufót.
De a bestia mintha eltökélte volna, hogy ő bizony beköltözik a senki földjére, és eltünteti onnan azt a táblát. A biciklis meg üvöltött kínjában, sűrűn potyogtak szeméből könnyei, aztán arcán végiggördülve összevegyültek orrváladékával. Szívta, fújta saját testnedveit, de mit sem ért el vele.
Míg nem egyszer csak a mihaszna gondolt egyet, belátta, hogy neki ebben a koponyában nincs kiadó albérlet, és végre hátrálni kezdett. Így szabadult hát meg egy tüsszentéssel a bogár általi halál előszobájából.
A dög a bicikli kormányán landolt. Ahelyett azonban, hogy menekült volna, vaksi, fekete gombszemeivel felnézett a biciklistára, mintha búcsúzóul még utoljára a képébe akart volna vigyorogni. A szerencsétlen könnyein, és az orrából még mindig bőségesen ömlő szmötyin keresztül bambán bámulta a bogarat. Nem tudta elhinni, hogy ez volt az.
- Ez a hüvelykujjnyi, levélzöld, szivárványszínben tükröződő, kemény kitinpáncélos rettenet akarta bevenni az ő agyát? – ámuldozott sűrű pislogások, és krákogások közepette.
A bogár megemelgette kemény szárnyait, hogy a biciklis orrából származó guzmitól megszabaduljon. Aztán olyan egyenletes berregésbe fogott, akár egy Babetta, és lomhán imbolyogva tovarepült.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek